Egyperces Történelem

Egyperces Történelem

A világtörténelem első légipárbaja 1808-ban

2020. február 10. - Névtelen Minorita

A történelem során a párbaj két személy közötti küzdelem volt, melynek szabályairól előzetesen megegyeztek a felek. 1808-ig ezeket a párbajokat a földön vívták, de két francia tiszt ekkor úgy döntött, hogy a levegőbe helyezik át a párbajuk színhelyét. 

 duelintheclouds_2.jpg

Tovább

A Templomos Lovagrend megalapítása 1119-ben

Ha a Templomos Lovagrendre kérdezünk, sokaknak az összeesküvés elméletek, a keresztes háborúk vagy ha fiatalabb generációtól érdeklődünk, akkor az Assassin's Creed videojáték sorozatot említenék. Szinte mindenki ismeri őket, de nagyon kevesen vannak, akik tudják is, hogy mikor és mi célból jött létre az ominózus szervezet.

 64.jpg

Tovább

Az Osztrák-Magyar Haditengerészet első tengeri csatája az első világháborúban

1915 május 23-án éjfélkor hadiállapot állt be a korábbi két szövetséges állam, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia között. 

ramberg12.jpg

Tovább

Kálmán herceg hősies helytállása a Muhi csatában

Az 1241-es Tatárjárás legnagyobb katonai vereségét szenvedte el a magyar hadsereg a Muhi melletti csatatéren. IV. Béla királyunk testvére azonban az egyik leghősiesebb katonája volt a seregnek.

battle_of_mohi_1241.png

Tovább

A rettegett német 88 mm-es ágyú

Aki valamennyire is érdeklődik a második világháború vagy a fegyverek iránt, egészen biztos, hogy ismeri a rettegett 88 mm-es ágyút. Azonban kevesen tudják, hogy mégis miért vált ilyen hírhedté a szövetségesek körében.

7ebe91f177b601ebb3fd056e223eb2e5.jpg

Tovább

Miért pont vörös a brit vöröskabátosok egyenruhája?

Ha valakit megkérdezünk, hogy mi jut eszébe Nagy-Britanniáról, egész biztos, hogy az első három pontban a brit vöröskabátosokat említi meg. De miért is a vöröset választották egyenruhájuknak?

b25a9ec6211eae4f2c8239d5d5e00f8f.jpg

 

Tovább
süti beállítások módosítása