Egyperces Történelem

Egyperces Történelem

A világtörténelem első légipárbaja 1808-ban

2020. február 10. - Névtelen Minorita

A történelem során a párbaj két személy közötti küzdelem volt, melynek szabályairól előzetesen megegyeztek a felek. 1808-ig ezeket a párbajokat a földön vívták, de két francia tiszt ekkor úgy döntött, hogy a levegőbe helyezik át a párbajuk színhelyét. 

 duelintheclouds_2.jpg

1808-ban Párizsban két úriember között nézeteltérés tört ki, ugyanis mindketten egy bizonyos Mademoiselle Tirovit-et szerettek, a két fiatalember név szerint, de Grandpré és le Piqué volt. Mademoiselle Tirovit a párizsi opera egy fiatal táncosa volt, aki mindkét férfinek odaígérte a szívét. Mivel az asszony nem tudott kettejük között választani, így  a kor szokásaihoz híven a két férfi párbajra hívta egymást és azért, hogy ne legyen mindennapi az esemény úgy döntöttek, hogy a párbajt a levegőben vívják meg egymással. 

hot-air-ballooon-duel.jpg

A párbajt 1808 május 3-ára (más források szerint június 22.) szervezték meg a Párizsi Tuilleriák fölötti légtérben. Külön erre a célra készítettek két teljesen egyforma hőlégballont. A két férfi aznap kézfogással üdvözölte egymást, majd mindketten az egymástól 80 méter távolságra levő, kijelölt légballonba szálltak és szép lassan elkezdtek emelkedni. Amikor a megbeszéltek szerint elérték a 400 méteres magasságot, a földről egy jelzőlövés hallatszódott. 

men_are_racing_in_hot-air_balloons_taking_off_surrounded_by_wellcome_v0040898-494x640.jpg

Az első éles lövést Le Piqué adta le, aki azonban a nagy távolság miatt eltévesztette a célpontot. Ezután Grandpré-n volt a sor, hogy lőjön, ő azonban áthágva a szabályokat, magát a ballont lőtte szét egy lövéssel. A levegő kiszökött a ballonból és a kosárban levő tehetetlen férfi és segédje a rémült nézők szeme láttára zuhant vissza a földre. Mindketten szörnyethaltak. Olyan erővel csapódtak egy ház tetejére, hogy a korabeli sajtó szerint a tető úgy nézett ki, mint amit felrobbantottak.

A korabeli tudósítások nem térnek ki arra, hogy a párbaj után mi történt a győztessel és magával a szerelmespárral. Az 1800-as években többször is írtak cikket az esetről, nemcsak Franciaországban, de mindegyikben csak az esemény lefolyását ismertették.

 

 

Szeretnél más rövid, érdekes dolgokról olvasni? Akkor tekintsd meg az alábbiakat, miért alapították a Templomos Lovagrendet?, a Przemysl-erőd hátborzongató legendája, vagy pedig olvasd el hogyan harcolt Kálmán herceg a Muhi csatában.

Amennyiben időd engedi és szeretnél szavazni, hogy milyen korszakból legyen több bejegyzés, akkor itt megteheted.

A bejegyzés trackback címe:

https://egypercestortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr3115466834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Locassen 2020.02.12. 11:51:58

Aranyos sztori. A végére azért érdemes odailleszteni, hogy az egész több mint valószínű, hogy kitaláció, a Northampton Mercury nevű brit újságból.

Ha más nem, akkor a Mademoiselle Tirevit neve (nem Tirovit, ahogy fent szerepel) lehet gyanús, ugyanis a Tire-Vit szerint azt jelenti, hogy - elnézést a franciáért - faszcibáló. Volt egy ilyen nevű utca is Párizsban, a Porte St-Denis-től nem messze, sok olyan műintézménnyel, amelyek csinos alkalmazottai az említett tevékenységet meglehetősen nagy szakértelemmel űzték.

Labasmaz 2020.02.12. 11:59:48

"Hallatszódott"

Ezt hol tanultad, ez milyen nyelven van...?!?!

Mert magyarul nem... :-(((

Névtelen Minorita 2020.02.12. 12:01:06

@Labasmaz:

Szia,

Igazából használja a magyar nyelv ezt a szót. Az 1880-as évektől kezdve több helyen is olvasható.

Többek közt a Népszava 2018. 04. 19, csütörtöki számának, „A levegőben robbant be a Boeing ablaka” című cikkében.

Idézzük:
„A repülőgép New Yorkból Dallasba tartott 144 utassal és ötfős személyzetével a fedélzetén, amikor a felszállás után 20 perccel robbanás hallatszódott, a gép megrázkódott, és hirtelen megsüllyedt.”

Amennyiben a legelsőre vagy kíváncsi, az az Ország-Világ című lapban, az „Utazásaim” című írásban volt.

Idézzük:
„Aludtak a gyerekek, csak gyönge pihegésök hallatszódott át a nyitott ajtón.”

Üdv
süti beállítások módosítása