Egyperces Történelem

Egyperces Történelem

Hogyan menekült el az országból Kossuth Lajos 1849-ben?

2025. február 06. - Névtelen Minorita

Az 1848/49-es szabadságharc bukása után Kossuth Lajos az országból való menekülést választotta, ugyan több visszaemlékezés szerint is, sokaknak kellett eleinte lebeszélni őt az öngyilkosságról. Most következő rövid bejegyzésünkben a menekülés módját mutatjuk be.
gettyimages-166429386-2048x2048.jpg

1849 nyár végére a magyar seregek folyamatos vesztésben vannak, elvesztették a debreceni csatát az orosz cári seregekkel szemben, illetve az északi területekről is folyamatosan szorultak vissza a magyar seregek.  Az országgyűlés is először Debrecenbe, majd később Nagyváradra, onnan pedig Aradra távozik. Aradra 1849. augusztus 4-én érkezik meg Kossuth, majd augusztus 11-én a temesvári vereség után, ahol mintegy 60.000 fős magyar sereg omlik össze, Kossuth Lajos még aznap este Görgei Artúr tábornokot teljhatalommal ruházza fel. Görgei azonnal megkezdi a tárgyalásokat a fegyverletételről. Időközben Kossuth Lajos távozik az aradi várból és álruhában menekülésre készül.

kossuth_lajos.jpg

Kossuth Lajos az emigrációban

Menekülését egyik fiatal, mindössze 17 éves íródeákja, bizonyos Dely Mátyás segíti. A fiatal fiú egy tervet eszelt ki, miszerint egy meszes kocsiba rejti el Kossuth Lajost, és így viszi ki őt a várból, közben azt kiabálva: „Meszet tessék, friss meszet!”. A terv bevált és a fiúnak sikerült kijuttatnia a politikust a városból. A szekéren állítólag egészen Orsováig vitte a fiú Kossuth Lajost, ahol a férfi elbúcsúzott fiatal segítőjétől és Szőllőssy Ferenc, illetve Asbóth Lajos segítségével megpróbált átkelni a Dunán. Az átkelést és az országból való kilépést, Szőllőssy készítette elő, aki az oláh határőrség török parancsnokával próbált egyességre jutni, hogy őket engedjék át a határon. Erről és a későbbi utazásukról Szőllősy Ferenc így írt:

A várparancsnoknak száz, titkárának száz, s minket a Vaskapun ladikon levivő három töröknek két száz aranyat ajánlok, — s esteli 10 óráig megfontolási időt engedek — de sikertelenül, mert a Duna bal partján török, jobb partján pedig szerb őrök lévén, kutatatlanul senkit le nem bocsátottak, s török atyánkfiái auri sacra famesök daczára ringy-rongy életűket koczkáztatni nem merék.

Miután azonban Kossuth politikai menedékjogot kapott a török szultántól, I. Abdul-Medzsidtől, a határőrség szabad utat engedett a magyar politikus határátlépésének. Itt történt meg, hogy Kossuth a magával hozott koronázási ékszereket Orsova mellett elásatta, amiket végül csak 4 év múlva találtak meg az osztrák hatóságok. Kossuth a koronázási ékszereket először meg akarta semmisíteni, hogy ne kerüljenek az osztrákok kezére, azonban erről miniszterei lebeszélték, így döntött végül azok elrejtéséről. Kossuth miután ilyen körülmények között átlépte a magyar-török határt Orsovánál, Bulgárián keresztül egyenesen a Török Birodalom felé utazott, ahol végül 1849. szeptember elején érkezett meg Vidinbe, itt később magával a szultánnal is találkoztak.

kossuth_ornagy.jpg

Kossuth Lajos az emigrációban

S más nap nem volt egyebet mit tennünk, mint a török sereg parancsnokávali többszöri parlamentirozás után, kedves honunknak szívszakadva istenhozzádot mondani, s az oláh földön lévő vesztegellő-intézetbe Turnu Szeverinbe számos török lovaskatona kíséretében bevonulni. […] Kalafátra érvén, midőn ladikra ülnénk, hogy Viddinre átmenjünk, tőlünk jobbra, mintegy 150 lépésre egy osztrák gőzös horgonyozott, a gőzösön egy vidékőrségi tiszt fenszóval ezt kiáltja németül: „Adjatok egy puskát, hogy azt a kutyát, ki a hazát ily nyomorba döntötte, meglőjem“! Szerencsénkre egy tőlünk balra horgonyt vetett török dunai őrhajó Aegise alatt a kész veszélytől nagy bajjal menekvénk — Kossuth olyan leve mint a fal, segédje lovait s szekerét követelte. A kalafáti török erőd parancsnoka pedig engemet kért, hogy minden veszedelmet kikerülendök, sietnénk; a hátramaradottakat ő átküldendi, tehát Kossuthtal s éjjeli-zsákommal ladikra szálltunk, s midőn az istenverte segéd belépne, a ladik egyik vége felbillen s éjjeli-zsákom a Dunába esik, — de szerecsénkre mély nem lévén, egy révész kiragadta s minden kitelhető sebességgel a török őrhajóhoz értünk, hol az üteg árnyékában társaimnak színök s szavok visszatért.

asboth_lajos.jpg

Asbóth Lajos

Kossuth a szabadságharc bukásáért és a későbbi megtorlásokért, magát Görgei Artúrt tette felelőssé. Ugyan később többen is rávilágítottak, többek között maga Görgei is, hogy a szabadságharc folytatása csupán azt eredményezte volna, hogy még több magyar hal meg hiába, ugyanis a cári és osztrák egyesült seregekkel felvenni a harcot lehetetlen volt. Ezért Görgei minél hamarabb be akarta fejezni a vérontást és megóvni a magyar emberek életét.

Érdekesség, hogy az íródeák, Dely Mátyás később állatorvossá vált és Hajdú, Bihar valamint Szabolcs vármegyék híres állatorvosa lett, végül pedig Polgár városába költözve bekapcsolódott a helyi politikába is. 1918-ban hunyt el, életében többször is találkozott Kossuth Ferenccel, Kossuth Lajos fiával, aki országgyűlési képviselő volt.

Amennyiben szeretnél még érdekes történelmi dolgokról olvasni, kövess minket facebook oldalunkon, és iratkozz fel, hogy értesítést kapj az új cikkeinkről, ha még több érdekességre vágysz, olvasd el ezeket is:

 

A szabadságharc egyik elfeledett csatája

Klapka György és katonáinak hősies helytállása a komáromi erődben 1849-ben

Miért utálta a magyarokat Ferenc Ferdinánd trónörökös?

Az aradi kivégzések 1849-ben

A bejegyzés trackback címe:

https://egypercestortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr9418789642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrökkösBélabá 2025.02.07. 13:51:09

Azaz Kossuth kinevezi Görgeit, gyáván elmenekül, majd messziről visszaugat és próbál mindent Görgeire nyakába varrni. Akit amúgy ő nevezett ki. Mi meg utcákat meg tereket nevezünk el róla. Frankó...
süti beállítások módosítása