A most következő cikkben az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója alkalmából bemutatjuk a 13 kivégzett katonatiszt utolsó óráit. 

A 13 katonatiszt kivégzését kimondó nyilatkozatot 1849. szeptember végén olvasták fel az elítélteknek. Először Kiss Ernő tábornok hallotta a reá kirótt halálos ítéletet, mely ellen hevesen kikelt magából. Mikor vezették ki a teremből, még akkor is a bírákat szidta. A folyosón szembe találkozott Nagy-Sándor Józseffel, akit szintén az ítélet kihirdetésére vittek. Kiss meglátva bajtársát elnevette magát:

Nos barátom, én már készen vagyok, most, látom, reád kerül a sor.

Kiss Ernő tábornok

Egymással kezet fogva elbúcsúztak a másiktól. Az ítélethirdetés után Kiss Ernő és Schweidel József nem hitték el a kiszabott büntetést, magukat és társaikat is azzal nyugosztalták, hogy ezzel csak rájuk ijesztenek, és úgyis enyhítik majd hivatalvesztésre és néhány év várbörtönre az ítéletet. Aulich Lajos, kit kötél általi halálra ítélt a hadbíróság, az ítélethirdetés után szintén hevesen kikelt magából:

Nem maga a büntetés, hanem a végrehajtás neme gyalázza meg az embert.

Rajtuk kívül mindegyik elítélt látszólag beletörődött a sorsába és nyugodtan várta a halált, később azonban néhányan mégis titkon reménykedtek a kegyelemben. Mindhiába.

Az aradi várbörtönben már sűrű készülődések voltak október ötödikén este, a várból senki nem mehetett ki külön engedély nélkül és befelé is csak a papok mehettek. Az elítéltek rokonai az utolsó pillanatig próbáltak közbenjárni abban, hogy szeretteik kegyelmet kapjanak. Liechteinstein hercegnek például Haynau becsület szavát adta, hogy Dessewffynek megkegyelmez, azonban a kegyelem Haynaunak azt jelentette, hogy kötél helyett golyóval végzik ki Dessewffyt. Leiningen-Westerburg Károly testvére ellenezte, hogy a fivére kegyelemben részesüljön, ugyanis azt vallotta, hogy meg kell büntetni a lázadókat. Három katonatiszt semmiféleképpen nem akart hallani arról, hogy a rokonaik bárkinél is házaljanak a kegyelmük ügyében, ezért mindannyian megtiltották a családjuknak, hogy ezzel bajlódjanak. Ők Knézich Károly, Lahner György és Lázár Vilmos honvédtisztek voltak.

Lázár Vilmos

Október hatodikán reggel hat órára volt kitűzve az első kivégzés. Aznap már hajnali három órakor készültek a katonák a kivégzésre. Három zászlóaljnyi katona a vesztőhelyre vonult, egy üteg és egy lovas század az aradi útra rendeltetett, mint fedezet csapat. Mivel a kivégzésen nem vehetett részt semmilyen civil személy, így a kivégzés részletes történetét két osztrák katonától ismerhetjük, akik Carl Weinhengst és Walter Nandor voltak.

Az első kivégzéseket a golyó általi halálra ítélt katonatiszteken foganatosították, reggeli fél hat után néhány perccel. A négy kivégzendő honvédtisztet levezették az aradi vár egyik sáncához, ahol felolvasták számukra az ítéletet és gúnyosan, lekezelően megkérdezték, hogy kívánnak-e kegyelmet kérni. A kivégzést levezénylő Josef Tichy őrnagy (1803-1873) modora általános megbotránkozást keltett a kivégzés biztosítására kivezényelt osztrák gyalogosok között.

Miután a négy elítélt elutasította a kegyelemért folyamodást, a hóhér mindannyiukat megkötözte, csakhogy ezt nagyon ügyetlenül végezte, mert a köteleket nem készítette el előre, hanem ott vágta el egy életlen késsel. Miután összekötözték a kezüket, egymástól négy lépés távolságra térdeltették őket. Mindannyian kérték, hogy szemüket ne kössék be, de ezt Tichy ismeretlen okból csak Kiss Ernőnek engedélyezte, aki így szemfedő nélkül térdelt a kivégző osztag előtt. A lelkészek még néhány utolsó szót váltottak az elítéltekkel, majd a kivégző osztag mögé léptek. A katonák két lépésnyi távolságról, összesen tizenhat lövést adtak le az előttük térdelő elítéltekre. Kiss Ernőt a golyók a mellén és az altestén találták el, így ő nem halt meg azonnal, hanem Tichy parancsára egy gránátos a földön fekvő férfit közvetlen közelről fejbelőtte.

Az aradi erődítmény egyik sánca, ahol a golyó általi kivégzéseket végrehajtották

Miután végeztek a négy golyó általi halálra ítélt tiszttel, következtek azok, akiket kötél általi halálra ítéltek. Őrájuk hat óra után nem sokkal került sor az előre elkészített vesztőhelyen. A hóhér az elítélteket az osztrák hadseregben betöltött katonai rangjuk alapján szólította.

(A következőkben a kivégzésük sorrendjében mutatjuk be a vértanúk utolsó perceit)

Elsőnek lovag Poeltenberg Ernőt vezették elő. Poeltenberg az utolsó pillanatig reménykedett a kegyelemben, még a kötéllel a nyakában is az aradi utat nézte, ugyanis ha kegyelmet kaptak volna, innen érkeztek volna a lovas futárok a kegyelmi levéllel. Következett a sorban Török Ignácz, ki beteges ember volt, a halálra várva teljes nyugodtságot mutatott, azonban mikor meglátta a vesztőhelyet zokogó görcsöt kapott, amit Tichy gyávaságnak nevezett és ezt gúnyosan közölte is a jelenlevőkkel. 

Török Ignác

Lahner György, aki az összes kivégzett katona közül a legkevesebb ideig szolgált a honvédségben, volt a következő elítélt, akit a bitófa alá vezettek. Lahner amiatt került a kivégzendő tisztek közé, mert ő volt a honvédség felszereléséért felelős tiszt, egyszer pedig az osztrákok meglátták, hogy az elesett honvédeknél vadonatúj puskák vannak, melyeket a magyar fegyvergyár bélyegével láttak el. Lahnert, mint a tényleges harcokból kimaradt személyt nem ítélhették volna el, de mivel ő volt a felelős a felszerelésekért, már harcoló katonatisztnek tekintették. 54-ik születésnapján végezték ki, végig magánál volt és bátran ment a halálba.

Következett Knézich Károly, akinek végső kívánsága az volt, hogy utolsó havi fizetését juttassák el családjának, azonban ez elutasításra került mivel a kivégzéssel a vagyonelkobzás is együtt járt. Miközben szemüvegét letette a közeli asztalra Tichy őrnagy megvető és durva szavait hallgatta szótlanul. Nem volt utolsó szava, szótlanul ment a halálba is.

Knézich Károly

Nagy-Sándor József következett a sorban, akire még a debreceni csatából emlékeztek az orosz tisztek. Ő is büszkén és szótlanul lépett a bitófa alá,

Gróf Leiningen-Westerburg Károly nevénél a hóhér zavarba jött és így szólt:

Ich bitte, Herr General Graf Leiningen. (Kérem Gróf Leiningen tábornok urat)

Tichy őrnagy vérmesen rászólt a hóhérra, a lova nyergéből:

Was? Hauptmann Leiningen, sonst nichts. (Mi? Leiningen százados, semmi több)

Leiningen ki a legfiatalabb volt a kivégzettek közül (éppenhogy betöltötte a harmincadik életévét), csak gúnyosan ránézett az őrnagyra, de nem szólt semmit, ment tovább a bitófák felé. Egy legenda szerint Tichy őrnagy beleegyezésével lázító beszédet mondott a jelenlevő katonaságnak. (Ezt azonban mi teljes képtelenségnek tartjuk, tekintve, hogy Tichy őrnagy mennyire lekezelően beszélt az elítéltekkel, így szerintünk kizárt, hogy engedélyezett volna egy teljes beszédet elmondani.) Egy másik már jóval elképzelhetőbb eset történhetett, miszerint a fiatal Leiningen és Tichy olyan heves vitába keveredett egymással, hogy Tichy lova meg is rémült és kétszer felágaskodott az őrnaggyal. Leiningen is büszkén viselte az ítéletet és bátran halt meg.

Leiningen Westerburg Károly

Következőleg a hóhér elé vezették Aulich Lajos tábornokot, aki bátran, szótlanul hallgatta az ítéletet, majd odafordult Tichy őrnagyhoz:

Ich protestire feierlich gegen dieses Urtheil. (Tiltakozom ez ellen az ítélet ellen)

Majd csendesen továbbment az akasztófa alá és a hóhér nem sokkal később végre is hajtotta az ítéletet.

A vesztőhelyen olyan alacsony bitófákat állítottak, hogy a hatalmas termetű Damjanich János maga nagyobb volt, mint az akasztófa, amit neki szántak. Mivel azonban Damjanichnak mindkét lába törött volt, így a hóhér a lábait összekötöztette és térdelve akasztotta fel. Damjanich majd fél órás szenvedés után halt meg a bitófán. Damjanich élete végéig megőrizte hidegvérét, Tichy őrnagyra pedig hatalmas nagy megvetéssel tekintett, ugyanis a két férfi egy ezredben szolgált, sőt Tichynek Damjanich a felettese volt az osztrák hadseregben.

Te is sokra vitted, Tichy! - mondta az őrnagynak megvetően mielőtt a hóhér végrehajtotta volna az ítéletet.

Utoljára Vécsey Károlyt hagyták meg, akinek ez súlyosbítása volt az ítéletnek. Mivel már nem volt kitől elbúcsúznia, ezért Damjanich már élettelen testéhez ment és megcsókolta annak kezét. A hóhér tíz órára végzett a kivégzésekkel, majd egészen estig a bitófán maradtak a holttestek. Estére pedig egy előre megásott sírba temették őket. (Kétféle verzió létezik a kivégzés utánról, az egyik szerint estig hagyták a bitófákon a kivégzetteket, a másik szerint Arad főterén közszemlére tették őket)

A kivégzett aradi vértanúk névsora, honvédségi rangjuk és életkoruk:

Lázár Vilmos, honvédezredes, élt 31 évet

Dessewffy Arisztid, honvédtábornok, élt 47 évet

Kiss Ernő, honvédtábornok, élt 50 évet

Schweidel József, honvédtábornok, élt 53 évet

Poeltenberg Ernő, honvédtábornok, élt 35 évet

Török Ignác, honvédtábornok, élt 54 évet

Lahner György, honvédtábornok, élt 53 évet

Knézich Károly, honvédtábornok, élt 41 évet

Nagy-Sándor József, honvédtábornok, élt 45 évet

Leiningen Westerburg Károly, honvédtábornok, élt 30 évet

Aulich Lajos, honvédtábornok, élt 57 évet

Damjanich János, honvédtábornok, élt 45 évet

Vécsey Károly honvédtábornok, élt 45 évet

Amennyiben érdekesnek találtad a cikket, ne felejtsd el kedvelni az oldalunkat, és tekintsd meg az alábbiakat:

Az 1848-as szabadságharc egy elfeledett csatája

A magyar színészet hosszúra nyúlt megszületése

Grenztruppen, a kelet-német határőrség mindennapjai

Űrhajósok hátborzongató eltűnései a világűrben a hidegháború idején