Egyperces Történelem

Egyperces Történelem

Grenztruppen, a kelet-német határőrök élete

2020. március 01. - Névtelen Minorita

1945 májusától az ideiglenesen megállapított határokat a szovjet NKVD (a KGB elődszervezete) egységei ellenőrizték. Azonban később létrehoztak egy külön határőr egységet, mely Grenztruppen néven vált ismertté. A mostani bejegyzés ennek az egységnek a mindennapjairól szól. Kifejezetten az egy napi teendőket, határőrök mindennapi munkáját, életét az egységen belül, próbáljuk bemutatni ebben a bejegyzésben. Azonban az egység történetét a hely szűkössége miatt nem fogjuk bemutatni, lesz több dolog ami így kimarad, ezt kérjük tartsa mindenki szem előtt. 

51bcdb24ddb5e610d95b276837319327.png

A kelet-német határőrséghez a jelentkezés önkéntes alapon történt. A Grenztruppen legénysége 18 és 26 év közötti fiatalokból állt, a szolgálat ugyanúgy mint bármelyik más Varsói Szerződés országban, monoton és spártai volt. A szolgálati idő az önkénteseknél 3 év volt, a hivatásos állománynál már viszont 10 és 15 év szolgálati időt határoztak meg. A Grenztruppen jellegzetessége volt, hogy az itt szolgálók nagyrésze különlegesen képzett személy volt és csak az egység fele volt katonasági állományban. 

 

file.jpg

Két határőr a brandenburgi kapu előtt

A toborzást legfőképpen újságokban végezték, a hirdetéseket minden napilapban megjelentették és 3 éves szolgálati idő aláírásával az alábbiakat ajánlották a fiataloknak:

- lakhatási támogatás a szolgálati hely közelében,

- civil szférában való elhelyezkedés segítése a szolgálati idő letelte után,

- karrierlehetőség a határőrségen belül,

- csupán 3 éves szolgálati idő,

- 18 nap alap szabadság egy évben, tiszteknek ennél több,

- a többi német egységtől eltérően engedélyezték a hosszabb hajviseletet,

- jobb fizetés mint a hadseregnél.

grenztruppen.png

Egy határőr sétál Kelet-Berlinben egy parádé előtt

A jelentkezőket minden év májusában és novemberében hívták be és választották ki közülük a megfelelő személyeket. Azonban a fiatal önkénteseknek ezeken kívül, szigorú kritériumoknak kellett megfelelniük. A kritériumok a következőek voltak:

- minimum 10 osztály elvégzése, előnyben részesültek azok akik technikusi végzettséggel rendelkeztek

- szolgálati hely közelében nem élhettek a jelentkezőnek rokonai (erre azért volt szükség, hogy ne tudják segíteni az illegális határátkeléseket),

- büntetlen előélet,

- politikai megbízhatóság,

- mindezeket pedig egy szigorú Stasi átvilágítás követte.

grenztruppen2.png

Grenztruppen, az egyenruha még a második világháborúból maradt meg, később azonban szovjet mintára lecserélték őket

Miután valaki bekerült az egységhez, katonai alapkiképzést kapott, ami négy hétig tartott és az alábbiak tartoztak bele: fizikai erőnlét fejlesztése, lőgyakorlatok, politikai képzés, egyedi közelharci gyakorlatok, biológiai, kémiai és vegyi támadásra való felkészítés (különös tekintettel atomtámadás esetére), térképolvasás, elsősegélynyújtás. A Grenztruppen fiatal újoncai megtanulták a gyanús személyek felismerését, ellenőrzésüket is, és megtanították nekik a két, a hidegháborúban jól bejáratott mondatot:

 - Halt! Grenzposten. Hande hoch! - Állj. Határőrség. Fel a kezekkel!

 - Halt, stehenbleiben, oder ich schieße!  - Állj, Ne mozduljon, vagy lövök!

Amennyiben valaki ennek nem tett eleget, úgy figyelmeztető lövést adtak le a gyanús személyre, ha még így is tovább haladt a határ felé, akkor célzott lövéssel azonnal leteríthették. Persze ilyenkor sem az illegális határátlépő megölése volt a cél, így az is ki volt adva, hogy csak képtelenné kell tenni a további határátlépésre. (pl.: lábonlőni) Ez a szabály a bizonyos Shiessbehfel - Befehl 101 - volt, amely kimondta, hogy minden gyanús határátkelőre szabadon lőhetnek. Ezt a szabályt még 1948-ban hozták, azonban egészen 1974 május 3-ig nem iktatták törvénybe. 

A Grenztruppen fegyverzete eleinte a második világháborúból megmaradt német MG42 és MG34 géppuskák, MP40, Stg44, gépfegyverek és a Kar98k gyalogsági karabély voltak. Az 1940-es évek végén azonban már szovjet fegyvereket kaptak, amelyeket egészen 1960-ig használtak. Ekkor újították meg újból a fegyverzetet és modern lőfegyvereket kaptak.

39905_full.jpg

Határőr egyenruha

A Grenztruppen 1953-tól kezdve fenntartott egy 3.000 főből álló önkéntes egységet is, melynek a német neve Freiwillige Helfer der Grenztruppen volt. (Önkéntes Határőr segítők) Ebben az egységben a 18 évnél idősebb önkéntes személyek vettek részt, akiknek az őrjáratozás és a határőrök segítése volt a feladatuk. Teljesen fegyvertelenek voltak, azonban a felettesük ha úgy ítélte meg, akkor a hivatásos állomány felügyelete mellett viselhettek fegyvert is. Az egységet leginkább a nyilvános rendezvényeken és a nyári hónapokban a strandokon vetették be, mint beépült embereket. Civil ruhában is szolgáltak, így a lakosság körében terjengő pletykákról jelentettek, a határmenti településeken pedig a fiatalokat figyelték. Szolgálatban (a határon) ugyanolyan egyenruhát viseltek mint a többi határőr de azonosító jelek és jelvények nélkül. 

4693089bb8b577432a195c3704eb0d89v2_max_437x328_b3535db83dc50e27c1bb1392364c95a2.jpg

Határőrök Kelet-Berlin utcáin 

Térjünk is rá, egy kelet-német határőr egy napi teendőire. 

Naponta három darab nyolc órás védelmi őrjárat volt, amelyeket hajnali négykor, délben és este nyolckor indították útra. Barátok és szobatársak nem kerültek soha egy járőrbe, folyamatos rotáció volt, sosem tudták ki kerül majd melléjük a következő járőrbe. Őrjárat alatt szigorúan tilos volt kimenni a járőrnek a toronyban helyet foglaló őrszemélyzet látóköréből. Egy határszakasz 10 és 35 km közötti távolságot ölelt fel, ez függött a terepviszonyoktól is. Ezt a távot kellett időnként bejárniuk vagy gyalogosan vagy motorral. Akik nem voltak őrjáraton azoknak a tényleges szolgálati napjuk hajnal négykor kezdődött és délig tartott, ekkor kapták a váltást, akik egészen délután fél hatig voltak szolgálatban. Azon személyek, akik nem voltak szolgálatban, laktanyát vagy fegyvereket tisztítottak, az őrbódék állapotát ellenőrizték, papírmunkát végeztek, de a legfontosabb, hogy így is folyamatos készenlétben voltak. A hosszú szolgálati idők és fárasztó járőrözések miatt többen is alvászavarral küzdöttek. Ezt a feljebbvalók úgy próbálták kiküszöbölni, hogy a legénység 15%-ának időnként soron kívüli szabadságot adtak.

 grenztruppen4.png

Grenztruppen a határ mellett

Az illegális határátlépéseket mindig éjszaka próbálták meg az emberek megkísérelni, ekkor a határőrségnek is nehezebb volt észrevennie az illegálisan távozókat, azonban ilyenkor vetették be a nagy fényerejű reflektort és a kutyákat. Amennyiben az elaknásított határszakaszon sikeresen átjutott a menekülő, úgy a 101-es szabályt figyelembe véve azonnal lőni kezdtek rá.

A Grenztruppen egészen 1990 július 1-ig fennmaradt ekkor azonban az egységet feloszlatták és majd fél évvel később, október 3-án a két Németország és Berlin újból egyesült.

 49042432401_c6ef1b4c79_b.jpg

Határőrök utoljára hajtják össze Kelet-Németország zászlaját egy határátkelőhelyen

 

Olvasd el friss cikkünket:

Véres csata a mexikói-amerikai határon 1918-ban

 

Amennyiben tetszett a bejegyzés tekintsd meg az alábbiakat is:

Űrhajósok rejtélyes eltűnései a világűrben

Lothar von Richthofen, a vörös báró öccsének kalandos élete

Hermann Göring, a fiatal vadászpilóta élete az első világháborúban

A bejegyzés trackback címe:

https://egypercestortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr1615497376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.03.03. 09:35:07

Nem önkéntesek voltak a magyar-osztrák határon, de simán lelőttük volna aki felszólitásra nem áll meg. Semmi különös, ha elengeded akkor te kerülsz hadbiróságra, de elméletben sem engedtem volna el.

efi 2020.03.03. 19:50:46

A hadseregben ez mindig is valami perverz szokás volt, hogy a tikokkal kellett kelni, had legyen minél fáradtabb az a katona. Itt is sokkal jobb lett volna ha 7-15, 15-23, 23-7 lett volna a szolgálat, de nem, 1 helyett legyen inkább 2 szolgálat is hullafáradt.

Örömhernyó 2020.03.05. 11:43:56

@efi:

Egyértelműen jó döntés volt a határőrnek bevonulás az NDK-ban. Még ilyen hektikus szolgálati rendben is.
Ma se rossz a karhatalmisták élete, ellátmánya, de egy diktatúrában még jobb az elnyomottakhoz képest. Képzetlen fiataloknak tökéletes karrierlehetőség minden időben.

gébence · http://soraim.blog.hu 2021.01.26. 16:17:49

Témába vágóan ajánlom a ,,Nincs parancs" című tavalyi magyar-német dokumentumfilmet, meg még esetleg ,,A hőlégballon" [Ballon] c. '18-as német filmdrámát is.
süti beállítások módosítása