Egyperces Történelem

Egyperces Történelem

A normandiai partraszállás legvakmerőbb akciója

2020. június 12. - Névtelen Minorita

A most következő cikkben egy olyan akciót mutatunk be, amelyben egy amerikai ejtőernyős katona halált megvető bátorsággal küzdött. Az ejtőernyőst még ma is a legnagyobb hősként emlegetik az amerikai hadsereg berkein belül.

000_1h96ig_0.jpg

Mint ismeretes 1944. június 6-án az amerikai és angol hadsereg megnyitotta a világháború nyugati frontját, hogy tehermentesítse a szovjet hadsereget. A D-nap első mozzanata az ejtőernyősök Normandiába juttatása volt. Az ejtőernyősök között volt, Harrison C. Summers törzsőrmester is, aki a 101. ejtőernyős hadosztály katonája volt.

harrisonsummers-e1491892556480-768x768.png

Harrison C. Summers

Mint sokan mások, ő sem a kijelölt ugrási zónába érkezett, így a hozzá rendelt mintegy 15 emberből senkit nem ismert. Feljebbvalójától azt a feladatot kapta, hogy foglaljanak el egy német tüzérségi laktanyát nem messze St. Martin-de-Vareville-től és tegyék ártalmatlanná az ottani német erőket. Újdonsült embereivel azonnal elindult a kijelölt laktanya felé, azonban mikor odaértek emberei vonakodtak a parancsait végrehajtani. Summers észrevette, hogy nem fogadják el őt vezetőjüknek, ezért úgy döntött, hogy nem is vesződik velük. Egyedül támadta meg a laktanyát.

nintchdbpict000495990714.jpg

Odaszaladt az első épülethez, berúgta az ajtaját, majd gépfegyveréből tüzet nyitott az éppen öltözködő német katonákra. Négyen holtan terültek el, míg kettőnek sikerült elmenekülnie a közeli házba. Az ejtőernyőst egy embere sem követte. Summers a következő épülethez rohant, és ugyanilyen módszerrel megtisztította azt a németektől. Ekkor egyik embere vette a bátorságot és felállította a könnyűgéppuskát, hogy fedezze a parancsnokukat. A harmadik házból már viszonozták a tüzet, azonban Summers ekkor már nem volt egyedül, egy ismerős is csatlakozott hozzá, Elmer Brandenberg főhadnagy. Ő azonban mielőtt odaértek volna az épülethez súlyosan megsebesült, így Summers újból magára maradt. Az épületet újból egyedül tisztította meg, ekkor azonban lelkileg teljesen összetört. Leült a fal tövébe és fél óráig meg sem mozdult.

wxyz_1.png

Az első ház amelyet megrohamozott

Mielőtt tovább indult volna, egy ismeretlen százados állt elé:

Magával megyek.

Még végig sem tudta mondani, mikor egy német mesterlövész szíven lőtte.

wxyz_3.png

Az utca egy részlete ahol a háza elhelyezkedtek

Summers beletörődött, hogy egyedül kell végigcsinálnia a feladatot, már éppen indult volna rohamra, mikor egyik embere lépett hozzá:

Miért csinálja ezt?

Nem tudom.

És a többiek?

Ők nem akarnak harcolni, így magamnak kell a végére járnom.

Akkor én magával tartok.

A katona, John Camien volt, akivel később Summers folyamatosan cserélgette a fegyverét, hogy felváltva rohamozzák a házakat és fedezzék egymást. Egyik társuk pedig a könnyűgéppuskával nyújtott fedezetet számukra. Az utolsó előtti ház ajtaját berúgva furcsa és megdöbbentő látvány tárult a szemük elé.

A házban 15 német katona éppen a reggelijét fogyasztotta, teljesen érthetetlen módon, mintha nem a szomszéd házakból jönne lövöldözés.

Summers pillanatnyi csodálkozás után tüzet nyitott rájuk és mind a 15 katona holtan terült el az asztal mellett.

wxyz_2.png

A ház melyben a 15 német katona reggelizett

Az utolsó masszív épületet úgy sikerült megtisztítaniuk a katonáknak, hogy egy rakétavetővel felgyújtották a háznak a tetejét, így az ott megbúvó németek kijöttek és megadták magukat. Summers a majd 5 órás csata végén, remegő kézzel gyújtott rá egy cigarettára. A társa megkérdezte tőle:

Hogy érzi magát?

Nem túl jól, kicsit őrült dolog volt ez az egész.

harrisonsummerswarbondad-768x1284.png

Egy amerikai plakát Summers hősiességéről

Hála Summers hősies helytállásának a Utah partszakaszon érkező egységeknek szabad útjuk volt a szárazföld belseje felé. A férfi túlélte a háborút és 1983-ban hunyt el. 

 

Amennyiben tetszett a cikk, olvasd el az alábbiakat is:

A debreceni légikatasztrófa megrázó története

A rettegett német 88 mm-es ágyú

A humor a Harmadik Birodalomban

A bejegyzés trackback címe:

https://egypercestortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr715805698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flydomi 2020.06.12. 16:53:22

D-Day: June 6, 1994
Stephen E. Ambrose

Ambrose idot nem kimelve jart utana a D.Day-nek.Hosszu evekbe telt,mig megszuletett a konyv.Summers tortenete is benne van par oldal erejeig.
A konyv reszletesen bemutatja,hogy a partszakaszon es a front mogott milyen allapotok uralkodtak,es,hogyan tudtak-kellett vegrehajtani a feladatokat.A rogtonzes is sokat szamitot,eleteket mentett.Ahogy Summers is.........

Szabványok 2020.06.12. 18:34:52

"Odaszaladt az első épülethez, berúgta az ajtaját, majd gépfegyveréből tüzet nyitott az éppen öltözködő német katonákra. Négyen holtan terültek el, "
Idáig tudtam olvasni. Eszembe jutott a "Meztelenek és holtak" című könyv.

Sajnálom én vagyok annyira pacifista, hogy ez nekem sok. Berúgni egy ajtót és négy embert embert meggyilkolni, akit anya szült, szülei neveltek, gyerekkora volt és boldog évtizedekről, családról, gyerekekről álmodott, csak azért, mert más színű egyenruhát visel, nekem sok.

szvsz 2020.06.12. 18:35:44

Hatalamas hősiesség lekaszálni 15, reggelivel fenyegető gonosz nácit.

Pierr Kardán 2020.06.12. 23:03:15

@szvsz: Igazad van, akkor lett volna igazán történelmi alak Summers törzsőrmester, ha megvárja, hogy a németek megreggelizzenek, felöltözzenek, felvegyék a fegyverüket, megtöltsék azt és agyonlőjék a jó törzsőrmestert.

Te biztosan így tettél volna, meg is kaptad volna a Varsói Szerződés legtöketlenebb katonája címet :-)

VacakBlogHu 2020.06.12. 23:03:25

Szabványok, SZVSZ nyugtassatok meg, hogy komoly, amit itt írtok, mert viccnek nagyon durva lenne!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.06.12. 23:03:36

@szvsz: Mit kellett volna tennie? "Guten appetit", és bocsánatkérő mosollyal becsukja az ajtót? @Szabványok: A háborúban nincs semmi normális. Igazad van, de ha már benne van az ember a háborúban, akkor csinálni kénytelen a nem normális dolgokat is.

ier6w7i 2020.06.12. 23:03:39

@Szabványok: igazad van - csak hat sajnos ez a haboru.

úgyiselfelejtem 2020.06.12. 23:03:47

@Szabványok: Mennyivel menőbb lett volna eléjük állni, a szeretet erejével, és logikus gondolkodással meggyőzni őket, hogy téves utat választottak és azonnal adják meg magukat.

úgyiselfelejtem 2020.06.12. 23:03:57

@szvsz: nem is kicsi, akármennyire is akarod elbagatelizálni. Ha nem csinálták volna azt, akkor, akkor most valószínűleg eléggé másként alakulnának manapság a dolgok. Pl. nem tudnánk hülyeségeket irogatni az interneten

DezInf 2020.06.12. 23:04:05

@szvsz: háború volt
volt már fegyver a kezedben?
lőttek már rád?
bexartál,vagy viszonoztad a tüzet?
nincs több kérdésem

flydomi 2020.06.12. 23:04:26

@Szabványok: @szvsz:

Sajnos a haboru ilyen:vagy te olsz,vagy teged olnek meg.......
Mellesleg egy fontos hadmuvelet kezdeten-kozepen volt,ahol eleinte egyedul hajtotta vegre az "akciot",amivel sokban tamogatta a patraszallo eroket.(a tarsai nem sokat segitettek neki eleinte).
Ezek az apro "hadmuveletek" segitettek elorebb a partaszallast is.(mert volt belole egypar,ami egyes kisebb nemet eroket lekotott).
Peldaul utolag kiderult,hogy a tengeri flotta agyuzasa vajmi kart okozott a nemet tengerparti erodokben,de viszont demoralizalta a nemetek egy reszet.
Persze,humanusabb lett volna foglyokat ejteni,de viszont a tamadas idejen hatraltatta volna magat es talan a hadmuvelet egy reszet is,ha megteszi ezt.
Omaha partszakaszt nem kell bemutatni......a pokol hozza kepest paradicsomi allapot volt........

Fattyú 2020.06.13. 12:54:17

A saját baromságuk volt, hogy reggeli közben kaszálták le őket, és senkinek sem tűnt fel, hogy megtámadták a laktanyát/körletet.

NagyGé 2020.06.13. 12:54:38

Törzsőrmester? A plakáton meg főhadnagynak írják.
Forrásmegjelölést lehetne esetleg?

Vén motoros 2020.06.13. 12:54:46

Egy valami kimaradt a cikkből: a többi ejtőernyőst miért nem lőtték főbe hazaárulás, gyávaság és parancsmegtagadás miatt?

dr. mesterséges színezék 2020.06.13. 12:54:48

@Szabványok: Valójában a neki nem engedelmeskedő beosztottaival van bajod.
Nélkülük nem volt más választása, mint foglyokat gardírozni és nem teljesíteni a feladatát, vagy nem ejteni, hogy folytathassa.

hebebe 2020.06.13. 12:54:52

elég nehéz elhinni hogy hagyják magukat halomra lőni a német tüzérek...nem lehet hogy inkább magukat megadó, vagy fegyvertelen katonákat lőttek agyon kitüntetés reményében.

AngeI 2020.06.13. 12:54:56

@ier6w7i: Az sem mindegy, hogy melyik front. Mondanom sem kell, hogy a legdurvább a keleti-front volt. A másik véglet Észak-Afrika, ahol nem lőtték a tengerparton focizó ellent, és a szövetséges katonák Lili Marlent hallgatták a rádióban.

redriot77 2020.06.13. 12:55:03

@Szabványok: @szvsz:

Ha legalább ketten-hárman követték volna az emberei közül talán megpróbálhatta volna megadásra felszólítani őket. Mivel egyedül hatolt be, nem tökölhetett ilyesmivel. Mi van ha a 15 német közül az egyik felkap egy fegyvert és lelövi?

Ami nekem érdekes hogy nem egy kézigránát bedobásával kezdte az épületek "kitakarítását". Egy laktanya volt a célpont, katonai objektum tehát ha van bent valaki akkor az 99.9% ellenséges katona. Más akcióknál polgári épületeket is gránátokkal pucoltak ki, ott több valószínűsége lehetett hogy civilek is tartózkodnak odabent. De egy német tüzérségi laktanyában? Talán elvesztette a gránátjait ugráskor?

Frikando 2020.06.13. 12:55:05

A reggeliző katonáknak csak annyit kellett volna mondania, mint a baracskai börtön parancsnoka, aki egy éjjel éppen megszökött, de már frissen meg is került rab agyba főbe verését pillantotta meg, a őrségi pihenőbe érve: " Hopp, azt hiszem kicsit korán jöttem..."

Névtelen Minorita 2020.06.13. 13:41:57

@NagyGé:

Lehet akkorra már előléptették, avagy későbbi a plakát, mint maga az esemény.

Igazából bármelyik D-nappal foglalkozó könyvben vagy játékban megemlítik.

Néhányat írnánk csak:

Stephen E. Ambrose: D-nap
John Keegan: Hat hadsereg Normandiában
Gordon A. Harrison: Június 6.

Brothers in Arms: Road to Hill 30 című játékban Matt Baker karakterét Summers-ről mintázták.

dr. mesterséges színezék 2020.06.13. 18:35:59

@hebebe: Annál is inkább esélyes ez a forgatókönyv is, mert - inkább a történelemnek, mint az agitpropnak hű források szerint - partraszállók első hulláma TNP paranccsal indult.
Sokak gyomra nem vette be, és ejtett foglyot, más engedelmességől vagy esélylatolgatásból nem.

dr. mesterséges színezék 2020.06.14. 11:02:27

@hebebe: Egyáltalán nincs kizárva, mert az erősen meseszerű, hogy 1-2-3 km-re a parti csatazajtól egy körletben komótosan öltözködnek, a másikban pedig a kakaóval melengetik a kezüket.
A németek nem egyszer voltak elbizakodottak, de nem a lőporszagban ülők.

Konstantin Nemeth 2020.06.14. 11:02:47

@flydomi: Ollyannyira benne van Ambrose könyvében, hogy annak magyar fordításából került ide pl. szó szerint a párbeszédek egyike... A könyvben is csak 1-2 oldal a történet, de sokkal jobban van leírva.

Vén motoros 2020.06.14. 11:02:48

@hebebe: Ne legyél már ilyen vicces! Láttál te már német katonát? 15 fő megadja magát EGY ejtőernyősnek, a partraszállást _megelőzően_, amikor a németek még teljes erőben, teljes vértezetben érezték magukat:? Másrészt: az USA azóta nem nyert meg egyetlen hábórút sem, amióta 1.) nem az az alapállás, hogy minden ellenséges katonát meg kell ölni 2.) a hátországban összeszarják magukat az amerikai politikusaok, ha akár EGY amerika ikatona meghal a fronton? Gondoljátok, az orosz tábornokok kiverték volna-e a németeket Sztalingrád alól, ha félősen számolgatják a saját halottaikat? 3.) Ma úgy akarnak háborúuni, hogy a polgári lakosságból senki se haljon meg. (Meg tudja valaki mondani, hogy Vietnamban, vagy Afganisztánban, vafy Irakban, vagy Szíriában ki a polgári lakosság? A Don kanyarnál pl. a polgári lakosságnak partizán volt a neve...
Nos, a pol.correct háborúk óta az USA minden egyes háborúját követlezetesen elveszítette.
Ha egy állam nem akar ölni, ne háborúzzon. Fél seggel nem lehet háborút nyerni. Akkor inkább egyáltalán ne háborúzzon. maradjon veszteg, és - mint az alanyi költők - írjon szép verseket.
süti beállítások módosítása