Franciaország északi részén, közel a belga határhoz, 1906 március 10-én reggel fél hétkor szörnyű tragédia történt. A Courriéres városa mellett levő szénbányát hatalmas robbanás rázta meg, mintegy 1100 bányász halálát okozva. A most következő cikk Európa máig legnagyobb bányakatasztrófájával foglalkozik.
1906 március 10-én reggel hatkor közel 2000 bányamunkás kezdte meg aznapi munkáját a Courriéres melletti kőszénbánya III. számú aknájában. Nem sokkal később bányalégrobbanás következett be a bánya egyik járatában, mely olyan erejű volt, hogy a felszínen található épületeknek a teteje is megrongálódott. (Bányalég vagy sújtólég, a metán és a levegő robbanóképes elegye, mely a mélyműveléses bányászatban az egyik legfőbb veszélyforrás volt.) A robbanás következtében több mint ezer bányász bennrekedt a bánya mélyebb járataiban. Az egyik aknából nem sokkal később három véres és koszos bányász mászott elő, akik jelentették, hogy szörnyű károkat okozott a robbanás, emberi és állati tetemeken keresztül kellett a létráig mászniuk. Ők voltak az elsők, akik kijutottak a bányából. A IV. számú aknából egy munkás sem tért vissza, ezért azt feltételezték, hogy ők a robbanás hangjára a mellékjáratokba menekültek és ott csapdába estek. A mentést azonnal megkezdték, azonban ezt hátráltatta az a tény, hogy a bányajáratok nagyrésze beomlott és folyamatosan égett.
Egy beomlott járat
A robbanás hírére a bennrekedt bányászok közeli hozzátartozói azonnal a helyszínre siettek, keresték rokonaikat, azonban a kiérkező csendőrök próbálták őket távoltartani, ugyanis a síró feleségek és anyák inkább csak hátráltatták a mentőegységek munkáját. A II. számú aknából 120 embert sikerült élve kimenteni a délelőtt folyamán, akik a robbanás hangjára egy állványra menekültek. Néhány órával a robbanás után 240 méter mélyről segélykiáltásokat hallottak, azonban a mentőegységek minden igyekezet ellenére is csak 180 méterig tudtak lejutni. A mentőket Voisin mérnök irányította, aki vakmerően az égő aknába vonult egységével, de sajnos ő sem tudott lejutni a bányászokig. Rá kellett jönniük, hogy az égő és beomlott járatokon nem fognak tudni lejutni a bennrekedt emberekig, ehhez minimum egy hétre lenne szükségük, azonban addig a bányászok nem bírják ki.
Az áldozatokat hozzák fel az egyik aknából
A IV. számú aknánál a mentés nagyon lassan haladt, az égő gázok miatt a mentőkosarat nem tudták leengedni. Ebben az aknában később 680 halottat számoltak meg. A halottak nagy száma abból adódott, hogy a IV. számú akna felvonója beomlott, így az itt tartózkodó munkások megfulladtak. Aznap este kilenc órára hivatalosan is megállapították, hogy a bányában 1099 munkás vesztette életét és több mint 500 bányászt sikerült kimenteniük a mentőegységeknek.
Túlélők a kórházban
A következő napokban is folyt a mentés, azonban ekkor már csak nagyrészt a felismerhetetlenségig összeégett holttesteket sikerült felszínre hozniuk a mentő csapatoknak. Másnap a XI. számú aknába egy mérnökcsoport ereszkedett le, akiknek sikerült olyan pontot találniuk, amelyből át tudtak jutni a többi tárnába. Itt szörnyű látvány fogadta őket, a tárnák tele voltak halottakkal, de néhol még elhaló segélykiáltásokat is hallottak. Tizenhárom élő embert sikerült megtalálniuk, azonban közülük csak egyet sikerült életben tartaniuk.
Egy beomlott járat
Két nap múlva Németországból 25 vesztfáliai, különlegesen képzett bányász érkezett, külön védőfelszereléssel. Vezetőjük Koch igazgató és Engel főmérnök, akik már a mentés elején kifejtették, hogy a Courriéres bányáiban található szállítóeszközök elavultak, balesetveszélyesek és az ellenőrzésük is hiányos volt. A francia mentőegységek lejutottak az I. számú aknába ahol azonban már csak a törmelék és holttestek fogadták őket, itt-ott még hallottak elhaló nyöszörgéseket, de senkit nem sikerült kimenteniük.
A vesztfáliai mentőegységek
A mentést egész márciusban folytatták, azonban nem sikerült élő embert találniuk, egészen március 31-ig. Ekkor ugyanis egy mentés alkalmával a sötét bányajáratból egy koszos ember vonszolta ki magát az alábbiakat mondva:
„Még tizenkettő társam van lent, segítsetek nekünk.”
A halálra vált ember visszaszaladt a társaihoz, hogy szóljon nekik megjött a segítség. A mentőegység tagjai azonnal utána eredtek és valóban élő embereket találtak az egyik járat végén. A megmenekült bányászokat azonnal kórházba szállították és kérdezősködtek, hogy tudnak-e más életben levő bányászokról. A túlélőket vizsgáló orvos szerint a romlott hús és a zab miatt fekélyes láz kitörésétől kellett tartani. Az orvosoknak a kórtermeket teljes sötétségben kellett tartaniuk, ugyanis a túlélők nem bírták a fényt. Egyikőjük, egy bizonyos Nény nevű bányász nem vesztette el jókedvét, végig nevetett amikor a felszínre értek megmentőikkel. (Ez inkább a szenvedések megszünte miatt következhetett be, semmint a valóságos jókedv miatt.) Némy volt az egyedüli aki nem vesztette el a fejét és értelmesen, összefüggően tudott válaszolni a neki feltett kérdésekre. Hamar híre ment a megmenekült munkásoknak és csakhamar megérkezett a hozzátartozók hada. Nény sírva ölelte magához apját és elmondta, hogyan menekültek meg.
A robbanás után rémülten futásnak eredtem, abban a reményben, hogy találok majd egy kijárót, ahol megmenekülhetek a földalatti pokolból. Útközben egy nagy halom holttesten kellett átgázolnom. Végre eljutottam a tárna végére, ahol tizenkét társamra akadtam, akik a tárna sarkán húzódtak meg.
Nyolc napig maradtak a tárna sarkában, azonban ekkor Nény felszólította társait, hogy induljanak el, hátha találnak kiutat. Táplálékok eleinte fahéj volt, később rátaláltak egy istállóra, ahol a zabot kezdték el megenni. Pár nap múlva egy lovat találtak melynek a rothadó húsát kezdték el enni. Elmondta, hogy mielőtt megtalálták őket érezte, hogy hamarosan meghal, azonban egyszercsak friss levegőt észleltek. Ez új erőt adott nekik és elindultak arrafelé amerről azt gondolták, hogy a friss levegő beáramlik. Így jutottak el oda ahol később megtalálták őket.
A 13 túlélő akik 20 napig voltak a beomlott bányában és a kezelő orvosuk (1. Nény, 2. Pruvost, 3. Dr. Lourties)
A bányarobbanást eleinte talajsüllyedésnek vélték, de hamar kiderült, hogy a süllyedés csupán az eredménye volt a robbanásnak, nem pedig kiváltó oka. A nyomozás során kiderült, hogy a bányában már napokkal előbb tűz ütött ki, azonban ezt a járatot elzárták és a munka pedig továbbfolyt. Végül a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg a bányalégrobbanás lehetett a katasztrófa oka.
Mentőegységek egy tagja bemutatja a védőfelszerelését
Érdekesség, hogy volt egy Rick nevű bányász, aki saját felelősségére többször is lement a III. számú aknába, hogy megtalálja a fiát és embereket mentsen. A fiát sajnos holtan találta, de 12 embert élve kimentett. Három nappal később, a francia belügyminiszter jelenlétében elmondta, hogy amikor utoljára lent volt, csak halott társai testébe botlott és nagy felelőtlenség lenne újabb embereket áldozni azért, hogy felismerhetetlen holttesteket felszínre hozzanak.
További érdekesség, hogy a 25 vesztfáliai bányászt II. Vilmos német császár Greifeldben kitüntette, 1906 március 30-án.
Amennyiben tetszett a cikk, olvasd el ezeket is:
Egy szellemhajó hátborzongató rejtélye Fiume partjainál
Az osztrák-magyar Przemysl-erőd hátborzongató legendája
