Lothar von Richthofen, Manfred von Richthofennek, vagyis a híres Vörös Bárónak az öccse volt, aki az első világháború idején együtt szolgált bátyjával a német légierőnél, mint vadászpilóta. Sokan jobb pilótának tartották bátyjánál, ugyanis összesen 77 napot töltött a fronton és 40 légigyőzelmet ért el, azonban forrófejűsége miatt a háború nagyrészét kórházban kellett töltenie. Az ő életét mutatjuk most be, ugyanis véleményünk szerint a történelemben is a bátyja árnyékában maradt és a magyar olvasóközönségnek eddig még nem nyílt lehetősége megismerni az ő életét. Tudomásunk szerint ez az első, részletes cikk, amely magyarul megjelenik Lothar von Richthofen életéről.
Lothar von Richthofen 1894 szeptember 27-én született a poroszországi Breslau-ban (Ma: Lengyelország, Wroclaw). Lothar ellentétben bátyjával polgári iskolákban és gimnáziumban tanult. Azonban később ő is csatlakozott a hadsereghez és Danzigba került kiképzésre. Mindketten a lovasságnál voltak, Lothar fiatal koráról sajnos kevés információval rendelkezünk. Annyi biztos, hogy Manfred volt az igazi porosz, komolyságával és kimértségével, míg Lothar volt a vakmerőbb, viccesebb és ravaszabb személyiség.
A háború kitörésekor ugyanúgy mint bátyja, Lothar is lovassági tiszt volt, a 4. dragonyos ezred kötelékében harcolt, az Ardennekben, Attigny városától nem messze. 1914 októberében több veszélyes felderítésre is jelentkezett, ezért meg is kapta a Vaskereszt 2. osztályát bátorságáért. Novemberben ezredét a keleti frontra vezényelték, ahol együtt harcolt az osztrák-magyar alakulatokkal. Az átszállítás alatt tudott találkozni rokonaival, így a frontra már szinte új emberként érkezett meg, ugyanis a családját már nem látta majd egy éve. A karácsonyt Tomaszow mellett töltötte az osztrák-magyar 4. hadsereg kötelékében, ahonnan jókívánságait levélben küldte el szüleinek, Breslauba. 1915 január 8-án megbetegedett és Kisvárdán, majd kis ideig Nyíregyházán ápolták. Szüleinek küldött levelében leírja, hogy milyen szép vidéken betegeskedik, de a kórház tele van tífuszos betegekkel, ő pedig minél hamarabb szeretne visszatérni a frontra.
Lothar von Richthofen egyenruhában
Hamarosan ő is megelégelte, hogy a sárban, esőben és temetetlen halottak között kell élnie szinte minden nap, amikor a lövészárokban van. Bátyjához hasonlóan jelentkezett a légierőhöz pilótának. 1915 végére befejeződött a megfigyelő képzése és 1916 januárjától kezdve, már mint ltüzérségi megfigyelő a német légierő kötelékében harcolt. Megfigyelőként Otto Creutzmann volt a pilótája, akivel 1916 decmberében kiérdemelték az 1. osztályú Vaskeresztet, így az ifjabbik Richthofen elkezdhette pilótaképzését. 1917 március 6-án a bátyja által vezetett Jasta 11 kötelékébe került. Már a pilótaképzés alatt kiderült, hogy az ifjabbik Richthofen nem olyan precíz és lovagias mint testvére. Lothar egy agresszív és heves természetű pilóta volt, aki addig üldözte áldozatát, amíg le nem lőtte azt, nem törődve saját testi épségével.
Manfred az alábbiakat mondta róla:
"Lothar képtelen a menekülésre, csak azt tartja szem előtt, hogy az ellenfelét lelőhesse."
Manfred és Lothar von Richthofen a fronton
Lothar egy hónap leforgása alatt 16 ellenséges gépet lőtt le, az 1917 áprilisi időszakot a britek a nagy veszteségeik miatt, véres áprilisnak nevezték. (Erről egy későbbi bejegyzésben részletesebben) Még alig 2 hónapja került a Jasta 11 kötelékébe, de már az ünnepelt ászpilóták között tudhatta magát. 1917 május 7-én vitatott körülmények között lelőtte a britek egyik híres ászát, Albert Ball kapitányt.
A testvére híres volt a vörösre festett gépéről, a Jasta 11 pilótái Manfred utasítására mind, más-más színűre festették a gépeiket, hogy egymást meg tudják különböztetni a levegőben. A gépek sokszínűsége miatt az antant pilóták hamarosan csak "Repülő cirkuszként" emlegették a köteléket. Lothar a gépét citromsárgára festette, csak a motorja volt vörös. 1917 május 14-én megkapta a Pour le Merité kitüntetést, mely az akkoriban adományozható legmagasabb katonai kitüntetés volt, amit harcoló katona megkaphatott. Nem sokkal később megsebesült a csípőjén és öt hónapig kórházban kellett maradnia. 1917 szeptemberében tért vissza alakulatához, és további két légigyőzelmet aratott még 1917 folyamán. 1918 elején súlyos fülgyulladást kapott, ezért Berlinben ápolták egy jó ideig. 1918 február végén tért vissza az alakulatához.
Lothar (ülve, balról a második személy) a kórházban, 1918 vége
1918 március 3-án, miután az új Fokker Dr. 1. háromfedelű vadászgépet megkapta, egy légipárbaj közben a gép súlyosan megsérült, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania, ami azonban nem sikerült zökkenőmentesen. A leszálláskor a gépe összetört, ő maga pedig a gépfegyverbe verte a fejét, aminek hatására az alsó állkapcsa és az orra eltört. A lába is súlyosan bevérzett, de a csontjai nem törtek el. A sebesülés utáni első nap, egy liter vért vesztett, de belső vérzése nem történt. Mikor Manfred megtudta, hogy öccse súlyosan megsebesült, azonnal bement hozzá a kórházba, azonban később leszidta, mivel két nappal korábban küldött számára üzenetet, hogy ne térjen vissza a harcoló alakulathoz, addig amíg teljesen fel nem épül.
A súlyos fejsérülést okozó baleset
Lothar a fejsérülése után a kórházban
1918 április 21-én bátyját légiharcban lelövik a Somme felett, Bapaume falu közelében, a halálhírét a kórházi ágyban tudta meg és mélyen megrendítette, heves természetére vall, hogy azonnal meg akarta bosszulni és minél hamarabb repülni akart.
Későbbi visszaemlékezések szerint elcsukló hangon a következőket mondta:
"Ha ott lettem volna mellette, ez nem történik meg soha."
1918 nyarán visszatért az alakulatához és azonnal harcba indult. Nem sokkal később le is lőtte újabb áldozatát, majd kevesebb mint két héten belül újabb 10 gépet lőtt le. 1918 augusztus 12-én délelőtt a gépét eltalálták és ő maga is súlyos sérülést szerzett a bal felső combján. Aznap lőtte le a 40. ellenséges gépét. A háború hátralevő részét újból kórházban tölti, és 40 légigyőzelemmel ő lett a hetedik a német ászok között, aki túlélte a háborút.
Lothar egy összejövetelen a háború végén
A háború után Lothar egy farmon dolgozott, azonban a háborús stressz, a sok sebesülés és a jó barátok, de legfőképp a példakép bátyjának elvesztése, olyan traumát okozott számára, ami miatt képtelen volt hosszabb ideig koncentrálni a munkájára. 1919 júniusában elvette Doris von Keyserlingk grófnőt, akitől két gyermeke született, Carmen Viola (1920-1971) és Wolf-Manfred (1922-2010). 1922-ben elvált feleségétől, ismeretlen okból. Saját elhatározásából elkezdett ingatlan ügynöknek tanulni, azonban ezt nem fejezte be, a szíve visszahúzta a repüléshez. Az utolsó lábsérülése után folyamatosan sántított, így élete végéig mindig egy bottal járt.
Lothar, a háború után, a háborúban elesett pilóták emlékére rendezett müncheni eseményen, 1921
Lothar, 1921-ben Münchenben
1922-ben miután elvált feleségétől és később egy Berlin-Hamburg közti postarepülőgépen szolgált, mint pilóta. 1922 július 4-én éppen Hamburgba tartott gépével, amelynek fedélzetén egy akkori filmcsillag, a magyar születésű Fern Andrea és menedzsere is ott volt. A gép motorja meghibásodott, mire Lothar próbálta a gépet egy tisztáson letenni, azonban a magas fák miatt nem vette észre, hogy vezetékek futnak keresztbe a mezőn. A villanyvezetékekbe beleakadt gép súlyos sérüléseket szenvedett, a pilóta szinte azonnal életét vesztette, míg az utasok súlyos sérülésekkel kórházba kerültek és később felépültek sérüléseikből.
Lothar von Richthofen-t Schweidnitz városában helyezték örök nyugalomra, az apja mellett. A sírhelyét később felszámolták, a helyén mára pedig egy nyilvános park épült.
Érdekesség, hogy Lothar volt az egyetlen német ászpilóta a bátyja után, aki hét ellenséges ászpilóta lelövésével büszkélkedhetett. Manfred, nyolc antant ászpilótát lőtt le.
Tekintsd meg friss bejegyzésünket, Hermann Göring pilóta karrierjéről.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, tekintsd meg, hogy milyen volt az első légipárbaj.
Avagy olvasd el, hogy milyen hátborzongató dolgot találtak a Przemysl-erődben az első világháború után.
