Egyperces Történelem

Egyperces Történelem

Az első sorozatgyilkos a világtörténelemben

2020. április 02. - Névtelen Minorita

Sorozatgyilkosok nem csak a XIX.-XX. században voltak, hanem jóval korábban is találkozhatunk velük. Nagyon sok forrás Hasfelmetsző Jack-et tekinti az első igazi sorozatgyilkosnak, azonban tőle már sokkal hamarabb is tevékenykedett egy kegyetlen gyilkos. A cikk ezt a rettenetes történetet követi végig. 

cos00851.jpg

A világtörténelem első sorozatgyilkosa egy 1432-1440 között tevékenykedő francia báró volt, egy bizonyos Gilles de Rais, aki 1404-ben született. Fiatalon Jeanne D’Arc mellett tűnt fel és hatalmas hírnévre tett szert a csaták során. A háború befejeztével feleségül vett egy úrnőt, Catherine de Thoueres-t. A bátor lovag kálváriája és szörnyű tetteinek kezdete a házasság megkötésétől keltezhető. A házasság után megvásárolta a Saint-Étienne-de-Mer-Mort mellett levő nagy kastélyt. Nagy költekezésbe kezdett, hajszolta a bölcsek kövét, hogy aranyat készíthessen, amivel fenn tudja tartani azt az életszínvonalat, amit az utóbbi időben folytatott. Egyik nap Angers piacterén járva arra lett figyelmes, hogy az emberek egy rejtélyes emberről suttogtak, aki a szóbeszéd szerint aranyat tud készíteni. Az alattvalóival megkerestette ezt az embert és magához hívatta, tőle hallott először az alkímiáról. Ezután az alkímia és az okkult tudományok felé fordult, egyre többször zárkózott be szobájába úgy, hogy még a felesége sem tudta, hogy mit csinált odabent. Egy idő után azonban a varázslás és a boszorkányság kezdte el érdekelni a lovagot, de minden igyekezetével egy dologra összpontosított, pénzt szerezni.

giles2.jpg

Giles de Rais kastélya madártávlatból

Egy napon a cselédei véletlenül benyitottak a báró szobájába, ahol szörnyű látvány fogadta őket. A férfi épp egy feldarabolt gyermek testrészeit pakolta egy zsákba. Gilles de Rais megparancsolta az alattvalóknak, hogy nem szólhatnak senkinek, különben kivégezteti őket, az ajtót pedig mindig zárják kulcsra. A férfit ezidőtájt egy idős nő látogatta, aki mindig egy vagy két fiatal gyermekkel jelent meg a kastélyban, azonban eltávozásakor a gyermekek már nem voltak vele. A nő mindig fekete fátyollal takarta el az arcát, a helyiek Perrine Martinként ismerték és egy boszorkány volt. Ez a nő szolgáltatta a férfinek a gyermek áldozatokat.

gilles-de-rais.jpg

A boszorkány elcsábít egy gyermeket

Gilles de Rais azonban nem csak egyedül gyilkolt le gyerekeket, több más lovag is részt vett ezekben a szörnyű dolgokban. Amennyiben két gyermek is „horgára akadt” a boszorkánynak, úgy a férfi csak az egyiket ölte meg, míg a másikat meghagyta akkorra, amikor megjött az „étvágya” hozzá. A kastély falai közt szörnyű bűncselekmények történtek nyolc teljes éven keresztül, a férfi áldozatai főképp 12-14 éves fiatal gyermekek voltak, akiket a boszorkány szólított meg és magához édesgetve őket a férfi kastélyába csalta a mit sem sejtő fiatalokat. Az áldozatokat először megkötözték, majd felakasztották. Gilles de Rais kegyetlenségére vall, hogy mikor az áldozatok majdnem meghaltak akkor levágta őket az akasztófáról és engedte, hogy újra erőre kapjanak. Ezután még kegyetlenebbül bánt el némelyikkel, volt, aki gyors halált halt de volt, akit szándékosan mégjobban megkínzott. Feljegyezték a tetteiről, hogy volt, amikor éppen annyira vágta el áldozata torkát, hogy az szörnyű kínok között haljon meg. A halottakat pedig a kastély kandallójába dobták.

gilles_de_rais_valentin_foulquier_1862.jpg

Giles de Rais gyilkol

Tetteit meg is úszhatta volna, azonban pénzéhsége miatt egy véletlen folytán az egyház perbe fogta. A kastélyát, hogy aranyhoz jusson eladta Geoffroy le Ferron-nak. Az új tulajdonos a fivérét kérte meg, hogy vegye át a kastélyt és vele együtt gyakorolja a földesúri jogokat a környéken. Azonban Gilles de Rais, az adásvétel után nem mondott le a kastélyról és a jogairól, pedig a pénzt az utolsó gramm aranyig elköltötte. Az az ötlete támadt, hogy erőszakkal szerzi vissza kastélyát, ezért 1440 május 15-én a saint étienne templomba ment, ahol éppen istentisztelet volt, megragadta le Ferronn öccsét és elvette tőle a kastély kulcsait, a férfit pedig tömlöcbe zárta. Nantes püspökét felháborította a lovag szemtelensége és templomgyalázása, ezért vádat emelt ellene.

e68a927fe8e9f7e772ac60f89766aaad.jpg

A kastély egyik tornya napjainkban

Miután az emberek megtudták, hogy maga az egyház perbe fogta a lovagot, szinte özönlöttek az emberek a történeteikkel a püspökhöz. Elmondták, hogy milyen szörnyű dolgokat művelt a lovag és a boszorkány a kastélyban. A püspököt is lesújtották a szörnyű vádak ezért elfogatóparancsot adott ki a lovag és cinkosai ellen. Jean Labbé kapitány vezetésével már másnap a kastélyba vonult egy fegyveres különítmény és elfogták a lovagot. Napokkal később elfogták a boszorkányt is és még néhány társát, akik részt vettek a kínzásokban. A vád ellenük gyermekrablások és gyilkosságok, továbbá boszorkányság miatt folyt. A per elején a vádlottak mindent tagadtak azonban később részletesen bevallották, hogy az ellenük hozott vádak igazak. 1440 október 26-án reggel kötél általi halálra ítélték őket és még aznap végre is hajtották az ítéletet rajtuk. Giles de Rais báró a bitófa alatt bűnbocsánatért esedezett, de a vádak szörnyűségére való tekintettel ezt megtagadták tőle.

execution_de_gilles_de_rais_armes_du_president_bouhier.jpg

Giles de Rais és társainak kivégzése

A báró a per végén körülbelül 250 gyermek kegyetlen megkínzását és kivégzését vallotta be, ezek közül 200 gyermeket egyedül kínzott és végzett ki.

 

Amennyiben érdekesnek találtad a cikket, úgy olvasd el az alábbiakat is:

Kálmán herceg hősies helytállása a Muhi csatában, 1241-ben

A spanyolnátha megjelenés Magyarországon 1918-ban

Űrhajósok hátborzongató eltűnései a világűrben

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egypercestortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr9415583254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

al Dajjal 2020.04.03. 11:06:25

XV. század közepe. Csak nem kínvallatásokkal szereztek beismerő vallomást egy hóbortos lovagtól és még pár "cinkosától"? Olyanoktól akiktől amúgy is meg akartak szabadulni, vagy nem hiányoznak majd senkinek, így nem kár értük.

Fánkevő Fáncsi 2020.04.03. 11:25:14

Azért az kérdéses ám, hogy mennyire hitelesek az ilyen sztorik. Akkoriban teljesen szokásos bevett dolog volt az ellenségeket szörnyű istentelen bűnökkel megvádolni és így szert tenni a vagyonára és politikailag is eltávolítani, megsemmmisíteni. Az is természetes, hogy ha az egyház számára vált nemkívánatossa a személy, akkor a kínvallatások hatására "mindent" az égvilágon bevallott amit mondtak neki. Ez az inkvizíció kora volt, nem a kiscserkészké.
A magyar történelemben nekünk is van egy Báthory Erzsébetünk, aki állítólag többszáz gyermeket/fiatalt kínzott meg és gyilkolt meg. Egyes történészek szerint mindez egy nagyméretú összeesküvés volt nagyrészben politikai motivációk miatt és Báthory nagy vagyona és hatalma miatt. Szóval nem egyértelmű teljesen, lehet hogy tömeggyilkos volt, lehet hogy nem.

ZON 2020.04.03. 12:30:49

"Mert ő tudta a századok múlását,s régholt bölcsészek minden bánatát,ő mondta el nekem Róma bukását,Pláton álmát s a husziták tanát,hogy Gil de Rais-t, a Kékszakállt, mért húzták bitóra és a britek a szegény Johannára miért gyújtottak máglyát Rouen várának sárga főterén?" Faludy György - A testamentum
süti beállítások módosítása