1904 őszén egy Erdélyi Károly nevű volt urasági inas munkáért folyamodott a Magyar Királyi Belügyminisztériumhoz. Levelét, melyhez 20 db egyéb okmányt is csatolt, magának Tisza István miniszterelnöknek címezte. Se állást, se választ nem kapott a beadványára, ezért személyesen ment el a minisztériumba. Ez a cikk az ő történetét meséli el.
Tisza István gróf, miniszterelnök (jobbra fekete ruhában, szemüvegben)
Miután Erdélyi megérkezett a minisztériumba, hogy további álláskeresés céljából személyes okmányait visszakérje, azzal kellett szembesülnie, hogy iratait a hivatalban elvesztették. A férfi ekkor azért könyörgött, hogy legalább egy igazolást adjanak arról, hogy okmányai valóban eltűntek, méghozzá a belügyminisztériumban. Hosszas vita után, melyben kifejtette, hogy otthon három gyermeke és a felesége várja, hogy munkát találjon, nagy szüksége lenne a papírra, mert igazolás nélkül mindenhonnan elküldik. Hosszas győzködés után kapott is egy papírt melyen ez állt:
„Erdélyi Károlynak, a miniszterelnökhöz beadott kérvénye mellé „állítólag” csatolt okmányok „állítólag” elvesztek.”
Erdélyi megnyugodva, hogy kapott igazolást elkezdett munkát keresni, azonban azzal kellett szembesülnie, hogy ezzel a papírral még kevésbé talál munkát, mint nélküle. Amint egy munkaadó elolvasta a szöveget, azonnal szélhámosnak vélte a férfit és elzavarta. Végső kétségbeesésében az az ötlete támadt, hogy kihallgatásra jelentkezik magánál a miniszterelnöknél, gróf Tisza Istvánnál. Reményei szerint megkéri majd a miniszterelnököt, hogy mivel okmányai nélkül nem tudott munkát találni, így különleges elbírálással engedélyezze, hogy amíg a papírjai meg nem kerülnek ideiglenesen foglalkozáshoz jusson a miniszterelnökségen. Eziránti kérelmét többször is elutasították, sosem engedték beszélni a miniszterelnökkel. Először azt hitte, hogy azért mert a dolgozók nem akarták, hogy kiderüljön, a miniszterelnökségen papírok tűnnek el.
Erdélyi Károly
Erdélyi október elsején egy pénteki napon személyesen próbálta meg megkeresni a miniszterelnököt azonban mivel Tisza nem tartózkodott a közelben, így megkérték, hogy menjen vissza egy hét múlva és meglátják, mit tehetnek. A férfi annyira feldúlt volt, mivel látta az ügyintézőn, hogy nem akar foglalkozni a gondjával, hirtelen felindulásból megfenyegette a miniszterelnököt, hogy amennyiben nem kap munkát, úgy az egész családjával együtt lelövi. A férfit azonnal kivezették az épületből. Pár nappal később újsághirdetést adott fel a Friss Újságban, hogy munkát találjon magának, azonban itt sem járt sikerrel. A fenyegetésnek nem tulajdonítottak különösebben figyelmet, ugyanis Tiszát nem ez az egy ember fenyegette már meg halálosan és ekkorra már valószínűleg túl volt több merényletkísérleten is.
Sélley Sándor miniszteri tanácsos
Sélley Sándor miniszteri tanácsos, a belügyminisztérium rendőrségi ügyeinek intézője, azonban máshogy gondolta. Amíg közönséges gyilkosokat vagy rablókat hetekig vagy hónapokig üldöztek, addig Erdélyi fenyegetőzése annyira felbőszíthette a tanácsost, hogy még egy jobb ügyhöz is méltó gyorsasággal derítették fel a férfi tartózkodási helyét. Alig egy nap múlva, vasárnap hajnalban rontottak rá a csendőrök az ágyban alvó férfira és az álmából felkeltett Erdélyit ütlegelve elhurcolták otthonából. Erdélyire, mivel kézzel-lábbal védekezett és hadakozott az intézkedő hivatalos személyekkel szemben, ráfogták, hogy őrült és kihallgatás nélkül a Lipótmezei Tébolydába szállították „gyógykezelésre”. Az újságok az elfogását rendőri túlkapásnak titulálták és nyílt levélben kérték, hogy a férfit nyilvános tárgyaláson hallgassák meg. A tébolydabeli kezelőorvosa szerint a férfi gyakran szidalmazta a politikusokat, akik kegyetlenek és rosszindulatúak a szegényekkel, hangosabban beszélt a kelleténél, gyakran heves fejfájásokra panaszkodott, azonban mindezek ellenére az orvos szerint nem volt őrült. A férfi további sorsa ismeretlen.
Nehéz elképzelni, hogy Erdélyi valóban őrült lett volna, volt munkaadói pozitív véleménnyel voltak róla, öt nyelven beszélt szinte folyékonyan (magyarul, szerbül, németül, románul és csehül). Családi háttere rendezett, ámde szegény volt. Feleségét a szülei azonban kitagadták amiért, egy ilyen szegény férfihoz ment feleségül. Három gyermekük született.
Erdélyi Károly és családja
Érdekesség, hogy az ügyet a rendőrség megpróbálta eltussolni, azonban egy véletlen folytán kiderült, hogy elfogták és tébolydába zárták Erdélyit. Mégpedig úgy, hogy az elfogás után a mentőszolgálat szállította be a férfit a tébolydába, az újságoknak pedig rajtuk keresztül fülükbe jutott, hogy a Lipótmezei Tébolyda új lakója egy Erdélyi Károly nevezetű, feltehetőleg őrült férfi. Nem kellett hozzá különösebb gondolkodás, hogy összerakják azt, hogy a férfi, aki szinte mindegyik újságnál járt hirdetést feladni az ugyanaz, akit előző este elhurcoltak lakásáról.
Lipótmező, Tébolyda
További érdekesség, hogy amint beszállították a lipótmezei tébolydába, a férfi iratai, hiánytalanul azonnal megkerültek.
A férfi az elfogása előtti nap (amikor a minisztériumban is járt) a Pesti Hírlap szerkesztőségébe az alábbi levelet juttatta el személyesen:
Tekintetes Szerkesztőség!
„Amire élőszóval is, könyörögve felkértem, a világosság és emberiesség úttörőit, hat élet megmentése érdekében, a hajmeresztő nyomor, a végső kétségbeesés pillanataiban, a lapjokban helyet adni ezen Nyílt levélnek kegyeskedjék és ártatlan gyermekeim hálaimája fogja kisémi lépteiket.
Nyílt Levél
Gróf Tisza István úr ő excellenciájához.
Magyarország felelős miniszterelnökéhez és belügyminiszterhez.
Kegyelmes Uram! Reformált egyházmegyék fő gondnoka, kivel egy kollégiumban szívtuk magunkba a krisztusi és az emberbaráti szeretet magasztos, de már csak a papíron létező igéit, a kálvinista Rómában. A végső kétségbeesés örvényéből emelem kezemet és piciny gyermekeim, beteg nőm térdre omolva, könnyes szemekkel néznek kegyelmes uram felé, országunk legelőkelőbb hivatalnoka, törvényhozója, bírája felé, hogy a borzasztó nyomor, az elvesztés pillanataiban hulljon a jégkéreg szívéről és áprilisban adott szavát váltsa be. Ha már az összes irományaimat illanó szerrel bekenték, mit én beszerezni nem tudok és írás nélkül sem én sem nőm semmihez sem juthatunk és az az ostobául kiállított írás, mit adtak kegyelmes uramék, nagyon gyanús, jobb nem is mutatni. Min a gazlelkű emberek és a kegyetlen sors keze által földig sújtott kis vézna ember járultam akkor is egy főúri nő unszolására, kinél nőm állandóan dolgozott, kegyelmes uram, a belügyminiszter úr elé, távolról sem sejtve, hogy ily szenvedések, embertelenségek, gyalázatosságok, mik azóta bizonyítványaim visszakéretése iránti igyekezetemből kifolyólag rám zúdultak mindenfelől, mintha az emberevők vadonjába tévedtem volna.
Nem kell pénze, nem kell segélye, csak állás vagy szolgálat, vagy pártfogása. Kegyelmezzen ártatlan gyermekeimnek, a föld ez ártatlan angyalainak, hadd neveljem fel hazám, vallásunk, királyunk védelmére. Magunk s az ö hálaimájuk fogja kisémi az élet utain.
Mielőbbi intézkedést, pártolást, bocsánatot esdő szerencsétlen szolgája
Erdélyi Károly
II. ker., Margit-körút 33.
Amennyiben tetszett a cikk olvasd el az alábbiakat is:
Az osztrák-magyar Przemysl-erőd hátborzongató rejtélye
Lothar von Richthofen, a Vörös Báró öccsének kalandos élete
Miért utálta a magyarokat Ferenc Ferdinánd trónörökös
